Elfogadta a kormány az egészségügyi salátatörvényt
Elfogadta a kormány az egészségügyi salátatörvényt
Megszűnik a passzív táppénz - jelentette be a kormányszóvivő. Nagy Anna szerint ezt az emberek gyakran nem betegség miatt vették igénybe, hanem a munkanélküliség elöli menedékként, szociális ellátásként használták. Ez a magyarázata annak is, hogy meredeken emelkedett a passzív táppénzesek aránya az elmúlt években. Tavaly már 84 ezer ilyen ellátással számoltak.
És egy újabb szigorítás: az az orvos, aki jogosulatlanul állapítja meg a táppénzt, maga is köteles lesz visszafizetni az így felvett összeget. Erre egyébként eddig csak a beteget, a foglalkoztatót és az egészségügyi szolgáltatót lehetett kötelezni. "Azt várjuk ettől az intézkedéstől, hogy az orvosok kétszer is meggondolják, hogy vajon közreműködnek-e egy ilyenfajta jogosulatlan előnyszerzésben" - mondta Nagy Anna.
A kormány döntött arról is, hogy a legalább 15 napja táppénzen lévők soron kívüli ellátást kaphassanak az orvosnál. Minél hamarabb átesnek a vizsgálatokon, annál korábban állhatnak újra munkába - magyarázta Nagy Anna. A kormányszóvivő hozzátette: a mostani változások hamarosan az Országgyűlés elé kerülnek.














