Óvodánk egy zongorával gazdagodott, Tölgyesi Levente jóvoltából. Köszönjük, hogy a család számára már fölöslegessé váló hangszert, a mi óvodánk számára ajánlotta fel, melyet nagy örömmel fogadtunk, hiszen sok kisgyerek még életében nem látott ilyen hangszert, itt pedig akár ki is próbálhatja ezentúl az óvodában. Fontos intézményünkben a zenei nevelés, a hallás és a ritmus érzék fejlesztés, a gyerekek mindig szívesen énekelnek, hallgatják a hangszeres muzsikát. Reméljük ennek a hangszernek a megismertetésével, kipróbálásával is ösztönözhetjük a gyerekeket a hangszertanulásra. Szeretnénk megköszönni Kis Gyula Alpolgármester úr, a Rékas Szolgáltató Kft munkatársainak segítségét a hangszer szállításában!
A Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda és Konyha, óvodásai, az óvoda dolgozói, és a Zagyvarékasi Gyermekvár Alapítvány kuratóriuma nevében kívánok Áldott karácsonyt, és sikerekben gazdag Boldog Új évet!
Baloghné Lakatos Márta
Óvodavezető
Decemberben minden kis és nagy gyerek várja a Mikulást. Az óvodánkban is nagy izgalommal vártuk a fehér szakállú mikulást. Bensőségesebb körben csoportonként köszöntötték a gyerekek a várva várt vendéget.
Versekkel dalokkal tánccal köszönték meg, hogy ellátogatott hozzánk is a Mikulás.
Vidám énekszóval, nagy mosollyal fogadta valamennyi kis óvodás a Mikulást, aki finom szaloncukorral, és mikulás csomaggal kedveskedett a gyerekeknek. A sok édesség mellett dicséretet is kaptak a gyerekek a dalokért versekért gyönyörű rajzokért. A puttonyából pedig sok szép játékot is előhúzott a jó mikulás.
A rendezvényünk sikeréhez hozzájárult Dóra Mónika helyi vállalkozó aki 10 kg szaloncukorral támogatta a rendezvényünket. Szeretnénk ezúton is megköszönni a támogatását!
Szeretnénk még köszönetünket kifejezni KissLászlónak, aki nélkül a rendezvényünk meg sem valósulhatott volna, illetve szülőknek akik csemegékkel járultak a mikulásnap sikerességéhez.
Születésnapot tartottunk az óvodában. De nem akármilyen szülinapot, hanem az Óvodát ünnepeltük, hiszen az idén már 19 éves lett a Zagyvarékasi Égszínkék óvoda. A mi óvodánk, ahova nagy örömmel jönnek a gyerekek.
Minden nap nevetéstöl, vidám gyerekhangoktól hangos az ovi,de a születésnapján kifejezetten vidám kacaj és mulatság hangja töltötte be valamennyi helységét. A gyerekek, és az óvoda dolgozói egyaránt kékbe öltözve köszöntöttük az ünnepeltet, kék lufikkal szalagokkal feldíszítettük a termeket, ezzel is fokozva a nap hangulatát. Szólt a vidám zene, a Boldog születésnapot!
A nagyobbak nagy mosollyal az arcukon,büszkén énekelték az óvoda indulóját- Az Égszínkék oviba járni jó!!!
Az Zagyvarékasi Gyermekvár Alapítvány jóvoltából gyönyörű tortával lephettük meg a gyerekeket, a szülők támogatásával sok finomsággal kínálhattuk meg a gyerekeket.
Itt is szeretném megköszönni a felajánlásokat!
A finom torta elfogyasztása után tréfás játékokkal, énekkel, tánccal ünnepeltük meg az óvoda születésnapját.A nap végén pedig minden kis gyerek az ovi ünnepi zászlócskájával és egy égszinkék lufival indult haza.
Már alig várjuk a következő születésnapot!
Kedves Szülők!
A Kormány a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló
431/ 2020.(IX.18) Korm. rendeletében újabb óvintézkedések bevezetéséről döntött.
A szabályozás értelmében a köznevelési intézményekben 2020 október 1.-től érkezéskor kötelező a foglalkoztatottak és gyermekek, tanulók testhőmérsékletének mérése.
A döntés értelmében a foglalkoztatottak, illetve óvodás gyermek csak akkor lehet az intézményben, ha érkezéskor mért testhőmérséklete nem haladja meg az országos tiszti főorvos által meghatározott 37,8 fokot.
Ennek megfelelően a gyerekeket testhőmérséklet mérés után, kísérhetik be a szülők az öltözőig.
Továbbra is egy gyermek csak egy kísérővel léphet az óvoda épületébe, szájmaszkban, kézfertőtlenítés után.
Amennyiben a gyermek testhőmérséklete eléri vagy meghaladja ezt a mértéket, a többi gyermektől el kell különíteni, és erről a szülőt, vagy törvényes képviselőt haladéktalanul tájékoztatni kell.
Jelen intézkedési terv (protokoll) módosításig vagy visszavonásig marad érvényben, a módosítására a járványügyi helyzet alakulásától függően, a tapasztalatok figyelembevételével kerül sor.
Ezúton is kérem a kedves szülők megértését és együttműködést!
Baloghné Lakatos Márta
Intézményvezető
Kedves gyerekek, kedves szülők!
Nagy örömünkre nagyon sokan készítettetek töklámpást a meghirdetett pályázatra. Készültek kisebbek nagyobbak, és szinte óriásiak is. A hagyományos rémísztő formák mellett igazán kreatív lámpák is születtek, a cica, a maci, traktor, és a most nagyon kedvelt mesefigurák is felsorakoztak, de készültek az otthon fellelhető kellékekből, termésekből, virágokból is töklámpák. Nagy örömmel mutogatták a gyerekek a családtagjaikkal együtt készített alkotásokat, mesélték hogyan segítettek a barkácsolásban.
A pályázatra 53 db töklámpa érkezett. Gratulálunk valamennyi pályázónak, és családtagjaiknak, a gyerekek számára már sikerült is átadnunk a jutalmukat, az oklevelet és az édességet.
Maci csoport: Farkas Sára, Dora Dorián, Fornton Elinor, Barta-Dobó István, Oláh Elizabet, Réti Zalán, Molnár Melani, Kovalovszki János, Wachsmann Attila, Fehér Zsüliett, Rácz Szonja, Rajnai Lizett, Tóth Melinda
Mókus csoport: Oláh Olivér, Fedor Anna, Czenke Romina, Csordás László, Bódi Csenge, Szabó Linett, Sipos Bence, Három Marcell, Oravecz Anna, Kökény Larina, Nagy Lizett, Balogh Zoltán
Süni csoport: Józsa Kristóf, Horváth Anabella, Sipos Jázmin, Zsákai Ernő, Hamar Hanna, Góman Csaba, Borsos Noel, Tóth Erzsébet, Három Enikő
Nyuszi csoport: Lázók Kevin, Kohári Zora, Molnár Noel, Dán Fábián, Oravecz Alex, Nagy Rebeka, Szabó Zsófia, Major Alexa, Munkácsi Brigitta, Papp Hunor
Katica csoport: Czenke Lia, Lugosi Liliána, Zsigmond Péter, Major Rikárdó, Máté Attila, Tarcsa Brendon, Raffael Gusztáv, Czenke Mihály, Kincses Barbara
Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy az óvodai bejárás:
2020. szeptember 14.-től csak a Piac-tér felől, lehet bejönni az óvodába, kézfertőtlenítés után. Az óvoda helyiségeinek folyamatos fertőtlenítése miatt a gyermekeket legkésőbb 8:15 órára kötelesek behozni az óvodába.
Csak egészséges gyermek látogathatja az óvodát. Az intézménybe egy gyermeket csak egy személy kísérhet be a csoportjához.
Kísérők számára az óvoda területén belül kötelező a szájmaszk viselése. A gyermekek alapos szappanos kézmosás után léphetnek a csoportszobába. Kérjük tanítsák meg a gyerekeiknek a helyes orr fújást, zsebkendő használatot! A gyerekek otthonról játékot nem hozhatnak be, kivéve az alvós plüss, amit minden hétvégén az ágyneművel együtt hazavisznek, és fertőtlenítve hoznak vissza. A gyerekek csak bontatlan csemegét, illetve a vásárlást igazoló blokkal hozhatnak be születésnapi édességet, házi készítésű tortát, süteményt nem! Az ebéd után hazajáró gyermekeket a szülők a bejárati ajtónál vehetik át, a szabad levegőn várakozzanak, a szükséges védő távolságra ügyelve. Ha az alábbi tünetek valamelyikét észlelik gyermeküknél, kérem jelezzék az intézménynél, illetve telefonon a háziorvosuknál:
Láz, köhögés, nehézlégzés, hirtelen szaglásvesztés, izlés zavar, izomfájdalom, hányás hasmenés.
Az a gyermek vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, az a házorvos, a kezelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóságok által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.
Megértésüket, együttműködésüket előre is köszönöm:
Baloghné Lakatos Márta
Óvodavezető
Kedves kis Óvodásaink, kedves Szülők!
Reményeink szerint lassan elkezdődik az új nevelési év, mi óvónénik, már nagyon várjuk a szeptember elsejét, amikor a vakáció után újra velünk lehetnek a már ismert, kis óvodásaink. Bizonyára sok élménnyel gazdagodva, kipihenve várják a gyerekek a találkozást a kis pajtásaikkal, és a szeretett óvónénikkel, dajka nénikkel. A nyár folyamán megtörténtek a karbantartási munkálatok, a szükséges javítások. A dajka nénik, minden termet kitakarítottak, fertőtlenítették az összes játékot, hogy így fogadhassuk a gyerekeket. Az óvónénik, pedig a termeket dekorálták, elkészítették a szükséges eszközöket, összegyűjtögették azt a sok mesét, dalt, verset, melyeket a gyerekek az év során hallani, megismerni fognak, gyűjtögették az ötleteiket a barkácsolásokhoz, a mozgásos játékokhoz.
Kedves Anyukák, Apukák!
Ahhoz, hogy könnyebben kezdődjön az óvoda, beszélgessenek a gyerekeikkel, arról, hogy még hány napot kell aludni, hogy újra óvodába jön. Készítsék össze együtt az óvodában szükséges eszközöket, az ovis zsákot, váltó cipőt, a kis párnát, takarót. Beszéljenek arról milyen jó lesz találkozni a kis barátaikkal. Minden kisgyereknek kívánok a 2020-2021 nevelési évben sok szép élményt, vidám ovis napokat!
Baloghné Lakatos Márta
Óvoda vezető
Lassan vége a nyárnak, a nagycsoportos óvodásaink már hamarosan iskolába indulnak. A idén a kialakult vészhelyzet miatt, rendhagyó módon augusztusban búcsúztattuk a Maci és Mókus csoportos óvodásainkat.
2020 szeptemberében 37 kisgyerek kezdi meg óvodánkból a iskolát.
Kicsit fájó szívvel búcsúztunk a ballagó gyerekektől, hiszen az elmúlt három év alatt nagyon megszerettük valamennyiőjüket. Megnőttek okosodtak, és reméljük megállják a helyüket az iskolában.
Kedves Ballagó Nagycsoportosok!
Kívánunk nektek nagyon szép, sikeres és élményekkel teli iskolás éveket!
Nem felejtünk el benneteket, az együtt töltött szép élményeket, és mindig szeretettel fogadunk benneteket! Látogassatok meg bennünket!
Óvónénik
A Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda dolgozói, és óvodásai nevében nagy szeretettel, és köszönettel gratulálunk Nagy Gáborné Zsuzsika óvónéninek, aki 30 éve, dolgozik óvodapedagógusként. Szorgalmas, lelkiismeretes munkájával segítette, támogatta a zagyvarékasi óvodás gyermekek előre haladását.
Kívánunk a továbbiakban jó egészséget, és munkájában sok örömöt és sikereket!
Sok szeretettel köszöntjük Kézérné Szabó Orsolyát a Szülői szervezet vezetőjét, és hálásan köszönjük a 8 éven át végzett munkáját, mellyel segítette a szülők a gyermekek és az óvoda közötti közvetlen kapcsolattartást. Odaadó munkájával, a rendezvényeink lebonyolításában, anyagi és tárgyi támogatással, a szülői szervezet pénztárának kezelésével, aktívan kivette részét a közösségért végzett munkából.
Köszönjük a Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda óvodásai, dolgozó, és a szülők nevében a önzetlen támogatást!
Kedves Égszínkék óvodás gyerekek!
Nagyon boldog gyermeknapot kívánunk, az óvoda valamennyi dolgozója nevében!
Osvát Erzsébet: GYERMEKNAPRA
Napsugár, napsugár, ragyogj, süss ma szebben! Simogasd a gyerekeket lágyan melegebben!
Madarak, madarak, cinkék, csalogányok, köszöntő dalotok vígan csattogjátok!
Virágok, virágok, szegfűk, tulipánok, a lánykákat, a fiúkat virulva várjátok!
Hadd legyen ez a nap egy nagy örömének! Ezt kívánom én a világ minden gyermekének.
Kedves Édesanyák, Nagymamák!
Az idei évben sajnos elmaradt az Anyáknapi Gála ahol a gyermekeik , köszönetet mondhattak volna azért a sok jó ért, a sok szeretetért, gondoskodásért amit csak is az édesanyák, nagymamák képesek nyújtani. De most itt, ezúton ezzel a szép csokorral, szeretnék köszönetet mondani gyermekeik nevében, és köszönteni azokat akiket a gyerekek legjobban szeretnek, az ÉDESANYÁKAT!
Kívánom legyenek nagyon boldogok, egészségesek, hogy még sokáig szerethessék a gyermekeiket!
A Zagyvarékasi Égszínkék óvoda valamennyi dolgozója nevében:
Baloghné Lakatos Márta
Kedves szülők és gyerekek!
Gratulálok minden pályázónak, akik részt vett a meghirdetett húsvéti tojásfestő és rajz versenyen! Gyönyörű, és nagyon kreatív munkák születtek! Már minden résztvevő megkapta a jutalmát egy szép oklevelet édességet, és egy kis rajz füzetet. De igértem itt az óvoda honlapján is ismertetjük a pályázók névsorát, akikra nagyon büszkék vagyunk:
Katica csoport: Balogh Zoltán, Bognár Liliána, Kárpáti Laura, Oláh Olivér, Orsós Mira
Süni csoport: Czenke Lia, Három Enikő, Kálai Jázmin, Kolyvek Viktória, Lugosi Liliána, Rácz Mirella, Zaka Dávid, Zsákai Csenge
Nyuszi csoport: Kohári Zora, Lázók Kevin, Molnár Noel, Munkácsi Brigitta, Nagy Rebeka, Nagy Rita, Orsós Levente, Szabó Zsófia
Mókus csoport: Dienes Zselyke, Guth Liliana, Jóljárt László, Kárpáti Zsófia, Kincses isztina, Péva Erik, Tóth Benedek, Zsákai Hanna
Maci csoport: Bihari Anna, Jóljárt Zoltán, Lázók Norbert, Major Erik, Orsós Tibor, Poros József, Rácz Attila, Rácz Lilien, Révész Nimród, Sánta Katalin, Tóth Alexandra, Zsákai Kevin
Óvodai beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre
2020. március 27.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2020. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.
A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások során a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján javasoljuk, hogy a szülők az óvodákkal egyeztetve a következőképpen járjanak el:
Először nézzék meg a https://kir.hu/korzet honlapon, hogy melyik a lakóhelyük szerinti körzetes óvoda. Ha a szülő nem a kötelező felvételt biztosító óvodába szeretné gyermekét beíratni, akkor ezt a szándékát – a körzetes óvoda nevének és címének megjelölésével – elektronikus úton, telefonon vagy – különösen indokolt esetben – személyesen jelezze az általa választott óvoda vezetőjének 2020. április 17-ig.
A körzettel nem rendelkező óvoda a hozzá jelentkezőknek a beiratkozást 2020. április 2 – április 20. között tartja meg. A körzettel nem rendelkező óvoda a hozzá érkező szándéknyilatkozatok alapján folyamatosan készíti el a beiratkozások időpontjára vonatkozó beosztást, amelyről a szülőt haladéktalanul tájékoztatja; majd a gyermek felvételéről legkésőbb 2020. április 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt, illetve az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.
Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a kötelező felvételt biztosító óvoda 2020. április 21-ig hivatalból felveszi a körzetébe tartozó azon gyermeket, akivel kapcsolatosan nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette. A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelési napján kerül majd sor. Ha tehát a szülő olyan óvodába szándékozik beíratni a gyermekét, amely egyébként is a kötelező óvodai felvételt biztosítja a számára, akkor nincs szüksége intézkedésre az óvoda felé. Az óvoda az ilyen gyermekekre számít, és a férőhelyet biztosítja számukra a szülő külön jelzése nélkül is. Ennek ellenére azt javasoljuk, hogy legalább telefonon vagy e-mailben vegyék fel a kapcsolatot az óvodával az ilyen esetekben is, és tájékoztassák a szülői szándékról, hogy a körzetes óvodába kívánják beíratni gyermeküket.
Felhívjuk a szülők figyelmét arra is, hogy amennyiben a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, akkor az óvodának eljuttatott szándéknyilatkozatok alapján a beiratkozások időpontjára vonatkozóan az óvoda beosztást készít, amelyről az érintett szülőket tájékoztatja.
A kötelező felvételt biztosító óvoda a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan 2020. április 30-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.
A hatékony beiratkozás segítéséhez összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat
1. Hol találom meg a kötelező felvételt biztosító óvodát?
Az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a KIR hivatali ügyek menüpont Köznevelési intézmények körzethatárait tartalmazó publikus nyilvántartás pontjában vagy a https://kir.hu/korzet oldalon elérhető az óvodai körzeteket tartalmazó nyilvántartás, ahol lehetőség van település, közterület vagy óvoda alapján is keresni. Ezenkívül az intézményekben, illetve a települési önkormányzatoknál a helyben szokásos módon tájékoztatják az érintetteket, így ha esetleg a saját közterületére vonatkozóan nem talál információt a Hivatal honlapján, úgy az önkormányzathoz fordulhat további tájékoztatásért.
2. Mi a teendőm, ha szeretném engedélyeztetni gyermekem óvodakezdésének elhalasztását?
A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a szülők – legkésőbb a tárgyév május 25-éig benyújtott – kérelemben kérelmezhetik a területileg illetékes járási hivatalnál gyermekük óvodakezdésének halasztását. A járási hivatal a szülői kérelem alapján, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson történő részvétel alól annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, ha ezt a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásával kapcsolatban forduljanak a lakóhelyük alapján területileg illetékes járási hivatalhoz.
3. Mi a teendőm, ha gyermekem bölcsődés, és még további egy évig a bölcsődében marad?
A bölcsődéknek legkésőbb 2020. április 15-éig jelezniük kell az Oktatási Hivatal számára, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek a jogszabályokban meghatározott esetben további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt, és nem kezdi meg az óvodai nevelést. Ha gyermeke is érintett, kérjük, hogy mielőbb egyeztessen a gyermekét ellátó bölcsődével, hogy a szükséges bejelentést megtették-e a Hivatal felé, Ön pedig ne jelentkeztesse gyermekét ebben a beiratkozási időszakban óvodába.
4. Mi a teendőm, ha éppen külföldön élünk vagy költözünk, ezért gyermekem nem kezdi meg Magyarországon az óvodai nevelést?
A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás bejelentése pontjából vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese oldalról közvetlenül. A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.
A koronavírus-járvány miatt a Kormány által kihirdetett országos veszélyhelyzetben az óvodai beiratkozás kapcsán kérem, hogy elsősorban a telekommunikációs eszközök segítségével (telefon, internet) tájékozódjon a kiválasztott óvoda beiratkozási rendjéről, illetve egyeztessen az óvodával, annak fenntartójával, hogy gyermeke beiratkozása személyes találkozás nélkül milyen formában tehető meg. Az óvodák és fenntartóik elérhetőségeit megtalálja a www.oktatas.hu/Köznevelés/Köznevelési közérdekű adatok/Köznevelési intézménykereső menüpontban.
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda volt vezetője Básti Béláné Zsuzsika óvó néni, elhunyt.
Emlékét szívünkben megőrizzük.
Búcsúztatásáról a család a későbbiekben gondoskodik.
Tisztelt Szülők!
Szeretnék mindenkit tájékoztatni, hogy a koronavírus (SARS-CoV-2) terjedése elleni megelőző intézkedésként, a kormány áthelyezte a döntés jogát a fenntartóra. hogy a helyi nevelési intézmények bezárásáról döntsön. Ezért megfelelő óvintézkedés kezelésére a következőkről tájékoztatom önöket:
• Az óvoda a képviselő testület döntése értelmében bezár, de indokolt esetben, folyamatosan ügyeletet tartunk a dolgozó szülők gyermekeinek. Melynek szükségességéről kérünk egy nyilatkozatot.
• Aki megteheti tartsa otthon a gyermekét, a vészhelyzet visszavonásáig. A gyermekek hiányzása igazoltnak lesz rögzítve.
• Amennyiben szeretné igényelni a gyermeke részére a napi egy főétkezést, kérem telefonon, vagy az óvoda email címére, vagy pedig a gyermeke zárt csoportjába kérem jelezze: ovoda@zagyvarekas.hu
Az étel elvihető saját, tiszta ételhordóban a Zagyvarékasi Óvoda konyháról, 5051 Zagyvarékas Iskola utca 12. 11:30-13:00 ig. a konyha esetleges bezárásáig. De csak azok részére akik ezt előre jelezték, és a szükséges névsorban szerepelnek.
Az óvoda konyha dolgozóinak kérésére tájékoztatom az szülőket amennyiben a napi egyszeri meleg étkezést igényelték, és nem csak óvodás, hanem iskolás gyermek részére is szeretnék elvinni az ételt 12:00 óra után érkezzenek a konyhára.
A tumultus elkerülése végett 11:30-12:00-ig csakis az óvodás gyermekek szülei részére adják ki az ételt a konyha dolgozói.
Megértésüket köszönjük.
• 2020.03.17.-től az óvodába a feladatai ellátásával kapcsolatban álló személy, az óvoda dolgozói léphetnek be!
• Az óvodába csak kézfertőtlenítés után lehet belépni, melyre fertőtlenítő hatású folyadékot, illetve folyékony szappant biztosítunk.
• Az óvoda dolgozói, és a gyerekek számára is a kézfertőtlenítés kötelező.
• A beléptetés a kapucsengő használatával történik.
• Az óvoda 6:00-17:00 óráig tart nyitva.
• Köhögő, náthás gyermeket nem fogadunk az óvodában.
• Minden játékot, felületet folyamatosan fertőtlenítünk. Otthonról hozott játékot nem veszünk át.
• A gyerekek hazabocsájtása kapucsengő használata utáni jelzés követően, a gyermekek kiadásával történik az óvoda dolgozói segítségével.
• Ha a család bármelyik tagjánál, egészségügyi probléma jelentkezik, azonnal forduljanak orvoshoz, gyermeküket tartsák otthon.
Kérem ezen intézkedéseket mindannyiónk érdekében betartani szíveskedjenek!
Kérem a csoportok zárt közösségi oldalán figyeljék a szükséges tájékoztatásokat.
Baloghné Lakatos Márta
Intézményvezető
Kedves Táncoslábú Anyukák!
Szeretném megköszönni a Farsangi rendezvényen nyújtott segítő támogatásotokat és, hogy a meglepetés táncotokkal örömöt csaltatok a gyerekek, és a vendégeink szemébe!
Köszönöm, hogy felvállaltátok azt, hogy ennyi ember előtt vidám jelmezbe bújva félre rakva a szégyenlősségeteket, hozzájárultatok a rendezvényünk vidám hangulatához.
Büszkék vagyunk Rátok, mi óvónénik, a gyerekek, és úgy gondolom a családtagjaitok is!
Jövőre is számítunk Rátok! :-)
Égszínkék Óvoda gyerekeivel családtagjaival megfogadtuk ennek a farsangi dalnak a tanácsát, hiszen a farsang a vigasság, a nevetés, a színes jelmezek ideje. A gyermekek szüleivel, támogatóink segítségével igyekeztünk megünnepelni ezt a télvégi ünnepet.
A farsangi ráhangolódásban, nagy szerepük volt az óvónéniknek, szépen feldíszítették az óvodánkat, a csoportszobákat faliújságokat és sok verset, dalt, táncot tanulhattak a gyerekek. Minden kisgyerek azt tervezgette milyen jelmezben érkezzen a bálban, készültek a jelmezek álarcok, szemüvegek, díszek. Közben azt számlálgatták a gyerekek hány napot kell még aludni Farsang napjáig.
A szülők is segítettek a szervezésben, készülődésben, keresték a támogatókat, illetve az anyukák meglepetés tánccal is készültek a gyerekeknek. A rendezvényünkre nagyon sokan eljöttek, gyerekek szülők, családtagok, mindenki nagy izgalommal várta a gyerekek, és az anyukák fellépését.
Kurucz László Polgármester Úr, Kis Gyula Alpolgármester Úr, Jakabné Tokai Mária Képviselő asszony, Csasztvanné Ballók Éva Igazgató asszony is velünk ünnepelt, köszönjük megtisztelő részvételüket!
Jól sikerült boldog pillanatokat élhettek, át a jelenlévők. Sok taps, finom csemege volt a kis táncosok jutalma. Ezúton is szeretném megköszönni a rengeteg tombola felajánlást a Támogatóinknak.
Rendezvényünk támogatói:
Kurucz László Polgármester Úr Kis Gyula Alpolgármester Úr Jakabné Tokai Mária Képviselő Asszony Bajusz János Ügyvezető Igazgató Cipó ház Butikos Szabó Marika, Dóra Mónika, Vállalkozó, Életjel mentőcsoport Erdélyi Egon Dohány bolt Faragó Ernőnének Virágos Irénke Gál Zsolt Zöldséges Kézér Farm Kis Lászlónak, Szakács Lázár és Társa KFT Papp Róbert Vállalkozó PEZE Pékségnek, Polgárőrség Sámson Andrea és családja Szülői Szervezet Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda Konyha Zagyvarékasi Gyermekvár Alapítvány Zagyvarékasi Vas Műszaki Bolt,
Köszönjük a szülőknek, családtagoknak, és Valamennyi támogatónknak, hogy támogatták az óvodánk farsangi rendezvényét. A sok segítséget az anyukáknak, apukáknak, Osztásné Szabó Hajnalkának és Banga Editnek, a büfében nyújtott segítségét, a polgárőrök jelenlétét, és valamennyi segítő szándékú támogatását, amivel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
Baloghné Lakatos Márta
Intézményvezető
Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt az óvoda Farsangi báljára!
Ideje: 2020.február 15. 14:00
Helye: Művelődési Ház
Belépődíj: Felnőtt: 500.- Gyermek: 300:-
Óvodásoknak : Ingyenes
Szívesen fogadunk tombola tárgyakat, melyeket 2020 február 14.-ig az óvodában lehet leadni az óvónéniknél!
Köszönettel:
Óvónénik
Óvodánkba ellátogatott Kozák Antal vállalkozó aki homoktövis ital bemutatót, és kóstolót tartott a és az óvoda valamennyi gyerekének! A gyerekek érdeklődéssel hallgatták az előadást, kóstolták az igazán egészséges italt, amiben a szükséges napi vitamin megtalálható. Az Anti bácsi által hozott sok finom ital az utolsó cseppig mind elfogyott, mindenkinek nagyon ízlett az ital.
Természetesen, nemcsak a gyerekek , hanem a szülők számára is nagyon hasznos ez az ital, de kapható belőle, lekvár, és többféle termék is, melyek megrendelhetők az óvodában!
Szeretettel meghívjuk a kedves szülőket, a 2020. január 29.-én,szerdán 17:00-kor kezdődő: SZÜLŐI ÉRTEKEZLETÜNKRE!
Vendégeink: Polónyi László a Damjanich János Általános iskola Igazgatója.
A leendő első osztályos tanító néni, Oláh-Miklós Szilvia.
Témáink:
• Félévi tájékoztatás.
• A Zagyvarékasi Damjanich János Általános iskola bemutatása.
• Iskola előkészítő foglalkozások.
• A Farsanggal kapcsolatos tájékoztatás.
• Kirándulás, ballagás, évzáró megbeszélése.